Erőtől duzzadva érkeztem le a vízpartra ezen a csodaszép októberi napon. Az ősz utolsó erejével próbált kitörni a tél hosszan tartó hideg, néma árnyékból. Az esti fagyok bevégeztével, a fűszálakon ragyogva csillant meg a hajnali harmatcseppek sokasága. Igen, üvöltöttem magamban, ez az, amitől minden horgász szíve megdobban. Gondolataimból hamar fel kellet eszmélnem, hiszen első dobásomra, már rögtön akadt jelentkező. Gondoltam magamban; nem minden kezdet olyan nehéz...

Halam jól küzdött méretéhez képest, de pár kör után már büszkén ragadhattam tarkón a nap első csukáját. Szép világos színekben díszelgett, az ifjú krokodil. Csalimat mohón egészen mélyre nyelte, de szerencsére kiszabadítása nem okozott nehézséget.

A jövő nemzedéke...

A hal visszaengedése után folytattam a dobálást. Fokozottan figyeltem mozdulataimra, mivel az első sikertől felbuzdulva izgatottan vártam a további kapásokat.

Sajnos amilyen erősen indult a nap, olyan gyengén folytatódott... Megvallattam a nádszéleket, a mélyebb területeket. Próbálkoztam gumival, wobblerrel, még "vasakkal" is, pedig azok nem állnak annyira közel a szívemhez, de valamiért a halak nem mutattak érdeklődést semmi iránt.

Körülbelül az ötödik kiböjtölt óra után twisteremre agresszív kapás érkezett, de sajnos nem lett meg. Nem sikerült megakasztottam a kíváncsiskodó ragadozót, így bíztam benne talán másodjára is odaver csalimra...  Nem is haboztam sokáig, már repült is a csali a kívánt helyre. Ismeretlen támadóm a második pöccintésig bírta idegekkel, majd vehemensen nekirontott csalimnak. Sajnos ő sem a kapitális egyedek csoportját erősítette, de a hosszas sikertelen dobálás után, így is felüdülés volt számomra !

Másodjára, sikerült megfognom...

Biztattam magam, hogy talán most be fog indulni, és nem is lőttem annyira mellé, mert a kapások jöttek szép számmal, csak megfogni nem sikerült a halakat. Több kapást is rontottam, ráadásul egy jobb halat "sikeresen" el is vesztettem.

Lassan közeledett a nap vége és én még mindig csak két halnál tartottam. Picit el voltam keseredve, mert a sikeres kezdés után többet reméltem a naptól.

Kezdet beesteledni, és én egyre inkább a pakolás mellett tettem le a voksom, de azért dobtam még párat, hátha... Az a pár dobás tulajdonképpen két dobás volt. Első dobásomat beesőre verte le egy kíváncsiskodó, ám sajnos amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan is távozott... Még csak be sem köszönt :)

Második dobásomra is volt jelentkező, de éreztem, hogy ez nem csuka lesz, mivel mozgása teljesen eltért a megszokottól. Titkon reménykedtem a pontyban, hiszen tavaly ugyanezen a helyen sikerült megfognom életem első, és eddig egyetlen, szabályosan, szájba akasztott pergetett pontyát.

Sajnos számításaim csak félig igazolódtak be, mivel vendégem ponty volt, de nem szájba, hanem kívülről akadt. Szerencsére az akadás nem volt vészes, éppen hogy csak fogta a horog, és így nem tett kárt a kis bajszosban ! A fotók után mehetett ő is vissza éltető elemébe.

Gyönyörű őszies színekben pompázott...

Ez volt a nap utolsó említésre méltó eseménye. Összességében nem panaszkodhatok, három halat sikerült partra segítenem, és visszaengednem. Soha rosszabb pecát!

Tordai Máté ( Largemouth )