Sima a víztükör, némán, s mozdulatlanul állnak a fák levelei. Pár megriadt küsz jelzi, hogy van élet a "Földön". Nagy lélegzetet vesz a két jó barát, de azt is csak félve, nehogy megriassza, a víz alatti világ hétköznapját. Lassan nyúlnak nemes fegyvereikért, majd halk mozdulattal ejtik kabócájukat, a víztükör felé, megtörve annak néma álmát. Mindkettő jó helyre esik, de csak az egyik szárnycsapdosása kelti fel imádott halfajuk érdeklődését. A kis kabóca árnyéka, hirtelen megkettőződik, s a két jó barát szíve hevesebben kezd verni. Összenéznek... A kabóca is érzi, hogy itt valami nincs rendben, hevesebben kezd csapdosni szárnyaival, de ez sem elég, a víz egy szempillantás alatt megnyílik, és a kis kabóca elmerül a habokban...

Mosolyra nyílik a két jó barát ajka... Ők, jól tudják, hogy mit kell ilyenkor tenni, és megtenni sem tétlenek. Örömmel konstatálják, hogy minden úgy játszódott le, ahogyan már oly sokszor elképzelték. Boldogan, és vigyázva méregetik uszonyos vendégüket, óvatosan, hogy a lehető legkevesebb sérelmet se szenvedje el, hisz az öröm akkor teljes, ha mindenki épségben folytathatja kalandos életét!

A kis kabóca, újra jó helyen landol, és a két jó barát ismét összenéz... Az egyik halk suttogással jelzi, a másik felé, hogy a kabóca, újra életveszélyben van. A másik ismét változtat a tempón, de ez most sem a kis kabóca javára dől el. Hangos fröcskölés töri meg a víztükör, napsütötte felszínét. Aztán még egy, s még egy, hiszen a kis tüskés hátú vendég, akrobatikus mutatványokkal jelzi, hogy ő sem rest cselekedni. Ám az eredmény megint a két jó barátot igazolja, de a kis csíkos hátú sem jár rosszul, megkapja a második esélyt az élet iskolájától...

Közben égi morajlás zavarja meg, a két jó barát nyugodalmas csordogálását... Ismét összenéznek, és egymás tekintetéből, mint egy nyitott könyvből, oly egyszerűen olvassák ki a gondolatot, hogy ennél bizony több kell, hogy véget vessenek az uszonyosok zargatásának...

Időközben, egy nem várt, de annál jellegzetesebb hangra figyel fel az egyik; bluggy, bluggy, bluggy . Társa, megunta a kis kabóca pesztrálását, és popperrel kívánta felkelteni közös kedvenceik érdeklődését. Az eredmény, sokat nem váratott magára, hiszen a kettő közül, az eddig még "halatlan" barát botja is görbülve szegeződött a víz felszíne felé...

Felszabadultan, és önfeledten csordogáltak tovább, meg - megállva, az ígéretesnek tűnő helyeknél. Pont egy ilyen hely mellett haladtak el, amikor a kis kabóca, megint kalandos helyzetben találta magát. Ezen már ő sem lepődött meg. Két szárnyrázással jelzet, miközben rövid időre eltűnt az ismeretlenben...

A nap rövid időre, elő - elő bújt, a zord felhők öleléséből, ezzel fokozva a két jó barát életkedvét. Ám, ha nem bújt volna elő, azt sem bánták volna, hiszen mással voltak elfoglalva; megállás nélkül vallatták az ismeretlent...

Hirtelen erőteljesen világított a nap a szemébe, így azt (szemét) le kellett vennie a kis kabócáról. Miután visszanézett, imádott csalijának, már csak hűlt helyét találta. Picit meg is rettent, és imádkozott, hogy a bevágásnál ellenállásba ütközzön. Most szerencséje volt, de máskor ilyen hibát nem követhet el; gondolta magában, miközben csónakhoz terelte az imádott halfajt; a  fekete sügért.

Fürkészi a nádat, szeme megbotlik egy kis egéren, mely azon nyomban eltűnik a föld színéről, rögvest figyelmeztetni akarja barátját, de meglepődve látja, hogy ő már tud a dologról, sőt mi több, már kézben is tartja az elkövetőt. Méregetve nézi barátja halát, és megpillantja a kis egeret annak szájában. Ilyen közelről, már nem is olyan élethű, de még is, hogy átvert; gondolja magában a horgász...

A fiatalabbik, is pihenőbe küldi a kis kabócát, és helyette harcba hívja, a már oly sokat bizonyított veteránját, egy popper személyében. Elszántan vezeti a sebzett veteránt, mely már sok nemes harc sebét viseli fáradt testén. Néha-néha beleránt, majd állni hagyja. Próbálja, minél jobban táncra invitálni a tó fekete sügéreit. Az eredmény, őt igazolja, s mosolyogva néz barátja felé...

A veterán, most is hű volt rangjához, megállás nélkül halmozta, az újabb fotójelölteket...

Ismét összenéztek, egy mosoly erejéig, majd mindkettő csalit váltott. Új reménységek kerültek a kapocsba, hozzájuk tartozó nagy reményekkel.

Az egyik mozgást lát a vízi rózsa mellett, s nyomban figyelmezteti a másikat. Annak sem kell több, már lendíti is a fegyvert. Csobban a csali, de még milyet. Erre, ott lent is felkapták a fejüket, és beesőre kívánták elnyelni, a még "szűz" ezüst harcost. Ám, még ők is tudnak hibázni, s támadásuk elkerüli a csalit. A horgász nem sieti el a dolgot, érzi, hogy még nem adták fel... Óvatosan, de annál agresszívabban ránt bele a "kis" popperbe. A válasz sem várat magára... A horgász picit kivár, és "viszonoz".

Az eredmény ellenére, a fiatal horgász, szeretné megadni a veteránnak, a befejezés jogát, így az újra a víz felszínén táncolhat. Táncol a veterán boldogán, ki-ki tér, majd megáll, ám a sokadik kitérést, már nem fejezheti be...

Ez a veterán napja! Folytatja, amúgy sem elhanyagolható statisztikájának javítását, de vajon mikor fárad el? A fiatal horgász reméli, hogy ez soha nem fog előfordulni, és közben visszaengedi a nap utolsó halát...

A horgászat végeztével, a két jó barát, a nap folyamán utoljára összenéz, és mint mindig, most is egyre gondolnak; "ilyen az amikor felrobban a vízfelszín..."

Tordai Máté ( Largemouth )