Hosszú idő elteltével, végre újra a vízparton találtam magam. A helyszín, pedig nem volt más, mint a szívembe, egyre inkább beljebb lopózó Duna. Furcsa érzés volt újra kezeim között tartani régi fegyvereimet. Valami megmagyarázhatatlan érzés járta át testem, és csak azt tudtam, hogy halat szeretnék fogni. Nem könnyű célt tűztem ki magamnak; életem első domolykójával szerettem volna közelebbről megismerkedni. A körülmények nem voltak a legbiztatóbbak... A vízállás a vártnál nagyobb volt, és a kalandban velem tartó, már rutinosnak nevezhető Berza barátom sem tudott pozitív hírekkel szolgálni tegnapi terepszemléjéről...
Ennek ellenére, fokozott lelkesedéssel vágtunk neki, a Duna menti erdő járatlan ösvényeinek, hogy a jobbnál-jobb helyeket felderítsük. A halak szedésekkel tanúsították jelenlétüket, de az áttörő kapás, csak nem akart bekövetkezni. Dolgomat, az is nehezítette, hogy míg Berza, egy rövidebb UL bottal volt felszerelkezve, engem viszont, egy viszonylag nagy méretű 2,70-es spinning pálca kísért utamon. Rövid idő után világossá vált számomra, hogy ezt a méretet, nem erre a terepre találták ki, ugyanis botom spicce a létező összes gallyal megismerkedett, ami tudtommal nem tesz valami jót a kerámiának.
..
A sokadik szerencsétlenkedés után, Berzát felelőtlenül lehagyva próbáltam tisztább/meghorgászhatóbb részeket találni, aminek következtében, egy körülbelül 10 másodperces bemutatót tartva a szemközti oldal üdülője közönségének, testem közelebbről megismerkedett a Duna októberi vízével. Szerencsémre sikerült megkapaszkodnom az iszapban, és valamilyen csoda folytán a telefonom sem ment tönkre. Berza, kiáltásomra, olyan 20-30 dobás után mosolyogva sietett, majd büszkén ragadott vállon. :) Utólag mosolygok a dolgon, de, hogy őszinte legyek, abban a pillanatban nem tudtam őszintén vigyorogni... :)
Kilábalva a káoszból, próbáltunk újra a feladatra koncentrálni. Lelkesedésemre ösztönzően hatott, hogy megvoltak az első lekövetések, ráadásul a lábamtól fél méterre egy termetes jász vágott mellé kis tinymnek...
Egy szimpatikus, bedőlt fás részhez érve, már a nap első halával küzdhettem meg. A kapás rendkívül emlékezetesre sikeredett, ugyanis a tiszta vízben végig kísérhettem, ahogy a kis wobblert, egy ezüst árny szívja el. A tettes nem domolykó volt, hanem egy balin, de ez az örömön nem változtatott...
Sajnos ezután, egyik pillanatról a másikra, a lekövetések fokozatosan elmaradoztak, és a halak semmi jelet sem mutattak. Mintha kihalt volna a Duna... Már, a befejezés mellett voltunk, mikor Berzának a semmiből, legnagyobb meglepetésünkre hala akadt. A tettes, egy apró domolykó volt, de ebben a nagy csendben nagyon tudtunk örülni neki...
Visszafelé menet, Berza, még meginvitált "csodahelyére", amit udvariasan visszautasítottam. Dávid, azonban nem habozott. Óvatos, halk mozdulatokkal közelítette meg kedvenc beállóját. Szinte csodálva néztem, ahogy nyugodt tekintettel, semmitől sem félve, nesztelenül hatol át az akadályokon... De jajjjjjj megbotlik, és tekintete hirtelen megváltozik... :) Érzi, hogy ezt nem fogja szárazon megúszni, és sorsába, szinte beletörődve merül el szeszélyes folyónk hűvös vízébe. :) Gyorsan segítségére siettem, és boldogan kérdeztem; - megérte?
Átázva, és kihűlve ballagtunk haza, miközben a folytatásról beszéltünk! Ha a dolgok pozitív oldalát nézzük, márpedig én azt szoktam, egy felettébb jó hangulatú horgászaton vagyunk túl, ahol még a betlit is sikerült elkerülni... Soha rosszabbat! ;)
Tordai Máté (Largemouth)
Utolsó kommentek