Épp egy átlagos délutánomat töltöttem, melyet Gergő barátom hívása tört meg. A beszélgetés tárgya, egy felettébb izgalmas kérdésben bontakozott ki, melyet Gergő, önmagához hűen nem bonyolított túl; -Tisza???  Persze a válasz sem volt versbe foglalva, hogy is lett volna, hiszen a horgász képzelete, ilyenkor már a messzi távlatokban jár...

Másnap délután, már a jó öreg magyar utak aszfaltját koptattuk, míg végül elérkeztünk a "táborba". Kipakolás előtt, volt még egy kis idegenvezetés, a Hold világította Tisza parton, majd a holnapi nap érdekében, az alvásnak adtuk magunkat...

Reggel fél öt, csörög az óra... Csapzottan szálunk ki az ágyból, majd halkan, a háztól pár méterre húzódó Keleti-főcsatorna felé vesszük az irányt. Rabolgat a balin, de csak úgy immel-ámmal... Mikor, már sokadjára aludtam bele, a monoton tekerésbe, én inkább a visszafekvés mellett döntöttem, míg Gergő tovább próbálkozott...

Reggel fél kilenc, csörög az óra... Ismét kikászálódtam, és egy óra múlva már, napijeggyel a zsebemben köszönthettem az erőművet... Sajnos a fogós helyeket, már rég beülték, a veteránok, vagy ismertebb nevükön: "a helyi erő"... Nem baj, Gergőnek erre is volt megoldása, pár méter jobbra, pár méter balra, és rögtön jobban festett a helyzet. A balin megállás nélkül rabolt a kövezés előtt, de a rablásokból, már érezhető volt, hogy nem életünk halaival állunk szemben. Talán három dobás kellet, és egy igen agresszív ütéssel gazdagodtam. Pár másodperc múlva, már boldogan nyúltam le, életem első tiszai balinocskájáért...

Balinifjonc...

Gergő sem tétlenkedett, hamar talált magának ő is egy fotóalanyt, de méret nem nagyon növekedett. Reménykedve kérdeztem barátom, hogy vajon nagyobbakra is lehet-e számítani... A válasz nyugtatóan hatott rám, és közben magam felé tereltem a nap harmadik balinját.

Gergő balinja...

Hirtelen beborult, majd ránk szakadt az ég, mely a "helyi erőt" távozásra, minket meg a jobb helyek elfoglalására ösztönzött... Innentől kezdve új világ vette kezdetét. Pár dobás múlva bejelentkezett hozzám, az év első komolyabb balinja, egy 40-es forma személyében, majd őt több társa is követte.

Mindegyik uszonyos visszanyerte szabadságát...

Erőltetett mosoly...

Sok tudomány nem volt a abban amit csináltunk. Mi elhúztuk ezerrel a csalit, az úgynevezett "elem" előtt, aspiusék meg tették a dolgukat. A vége felé, már csak vízben fotóztuk a halakat, így mindenkinek jobb volt... Meglepően tapasztaltam, kezdő folyóvízi horgász lévén, hogy mennyivel jobban küzdenek, és mennyivel agresszívabbak az itteni balinok, tavi társaiknál...

Elkaptam a fonalat...

Időközben megérkezett Miklóós, aki immár tizedik éve, a "helyi erő" tiszteletbeli elnöke. Elmondása szerint azért volt büszke a tizedik megválasztásra, mert ennek száma megegyezik a szájában lévő elrohadt fogmaradványok számával... Miklós, csak úgy udvariasan beállt elénk, majd arcunk előtt suhogtatta, a már "sokszor" bizonyított balinólmos szerelékét.

-Hoppá, ez kereszt lett, a fene vigye el; kiáltottam fejhangon... Miklósnak nagyon nehezen esett le a dolog, de nagy nehezen megértette a célzást; ám reakcióját még a balinok is röhögve fogadták; "Te, ez direkt vóóttt" Hát, ez bizony direkt vóóttt Miki!

Miklóóós, most farkas szemet nézett velünk, szemöldökét feszülten ráncolta össze, ám mielőtt megszólalt volna, kérdően vágtam szavába; Te Miki, te nem pár órája rohantál fel bilincsel a kezedben, nem csekély mennyiségű balinnal, hát ilyen rövidtávú a memóriád?! Főhősünk válasza, ismét zseniálisra sikeredett: - "Te, én úgy tudom, hogy itt nincs foglalt hely." Hát, hogy ezt ki kérdezte, ezt mai napig nem tudom, de az biztos, hogy Miklós, egy idő után szomorúan ballagott haza...

Ez a kis kitérő kedvünket nem lohasztotta le, és folytattuk azt, amiért jöttünk...

Az akadás...

A nap már lemenőben volt, mikor megérkeztek a kérészek. Nem mindennapi látvány volt, ahogy a sok millió tiszavirág vándorol, fajfenntartás céljából. Már ezért a látványért megérte eljönni a Tiszára!

Lapát dévér szabályosan szájba...

Gergő minden évben összeakad egy pár szép dévérrel, most ez a hármas forma lapát borzolta barátom idegeit. Sajnos, a következő kép elkészülte előtt, keszeg uraság gondolt egyet, majd távozott barátom kezéből...

Gergő is dolgoztatta aspiusékat...

És, én sem voltam rest edzésben tartani őket...

Összességében, egy felejthetetlen napot zártunk, én 24, Gergő pedig 20 darab bálintot parancsolt partra... Megismerkedtünk Miki-vel, így egy kis kulturális kitérőt is tudtunk tenni... A poént, nem akarom lelőni, de másnap egy újabb állatfajt sodort mellénk a szerencse, melynek a mottója: "Ez kereszt ööööcsééééjm..."

Kérészrajzás....

Sikeres vedlés eredménye...

Tordai Máté (Largemouth)