A múltkori sikeres peca után, már alig vártam, hogy újra lejuthassak a vízpartra. Sajnos terveimet egy héttel el kellett csúsztatnom, hiszen a tél elfelejtette, hogy már lejárt az ideje, és még tombolt egy nagyot. Ez az egy hét elcsúsztatás, egy örökkévalóságnak tűnt. Már a hét első felében kezdtek úrrá lenni rajtam az elvonási tünetek. Aztán nagy nehezen, csak eljött a hétvége, és vele együtt a peca is...

A kalandnak Attila barátommal vágtunk neki. Sajnos a hétvége megint meghozta a lehűlést, így esélyeink nagyot csökkentek, de engem ez valahogy nem tudott zavarni, éreztem, hogy a mai nap vár rám valami különleges, amit nem fogok egyhamar elfelejteni.

Komor hangulatban fogadott a tó...

Sajnos a fekák, a hideg miatt eltűntek a partközelből, és a mélyebb részek felé vonultak. Pár darabot láttunk az egész nap során, de azok is teljes passzivitással vettek tudomást rólunk.

A "fegyverek"...

Az első óra eredménytelenül telt, míg végül elértünk egy ígéretesnek tűnő részhez, ahol egy viszonylag nagy medertörés található. Izgatottan kezdtük vallatni az állást. A második dobást követően, a visszaeső csalira, egy nem várt, de annál agresszívabb ütést kaptam. - Megvagy kiáltottam fel! A tiszta a víz hatására, hamar megláttam ellenfelem méreteit, ezt nem kellett volna, hiszen ennek hatására pulzusom az egekbe szökött, és testem elöntötte az adrenalin. :) Ezt már csak az fokozta, mikor megpillantottam, hogy a horog, vendégem szája szélében fityeg...

Halam becsülettel küzdött, többször betört a nádba. Szerencsémre, a jellegzetes ugrást, a vízbe nyújtott botspiccel sikerült elkerülni, és kézbe tudtam ragadni ellenfelemet.

Leírhatatlan volt boldogságom, mely három ordítás kíséretében mutatkozott meg. :) Óvatosan szemlélgettem, ezt a csodás ragadozót, próbáltam a lehető legkíméletesebben bánni vele.

A királynő...

Szokásos tisztelet...

Szabad vagy, köszönöm...

Visszaengedés után, még folytattuk a hely vallatását, de mozdulataimra nem tudtam egy ideig odafigyelni, kezeim remegtek, még mindig az előzőek hatása alatt voltam.

Ez a hely sajnos több halat nem adott, így barátommal továbbálltunk, és újabb mélyebb helyeket kerestünk.

Az idő egyre inkább telt, és nem nagyon találtuk a halakat... Egyik dobásom során, sikeresen megdobtam a kötelező napi gubancomat. Két perces küzdelem után, - miközben csalim a fenéken pihent - , megint úgy állt a zsinór a dobon, ahogy a nagy könyvben meg van írva. Eközben gumimat elsodorta a hullám az ígéretesnek tűnő helyről, így gyors tekerésbe kezdtem. Csalim már a part közelében járt, mikor egy sötét árnyat pillantottam meg mögötte, egy darabos fekete sügér személyében. Lassabbra vettem a tempót, és életre keltettem gumimat, ám a rutinos nagyszájú, már sejtette, hogy valami nem stimmel, így tovább állt.

Pihenő...

Sajnos a nap a vége felé járt. Kérésemre még visszatértünk a halat adó helyhez, ahol meglepetésünkre egy csapat nagyszájú úszkált. Óvatosan közelítettük meg a stéget, nehogy megneszeljék jelenlétünket.

A sügérek nem tanúsítottak nagy figyelmet, közömbösen kerülgették ki csalijainkat, majd egy pillanat alatt eltűntek.

Ennek ellenére folytattuk a hely vallatását, aminek meg is lett az eredménye, hiszen az egyik emelés közben, arra lettem figyelmes, hogy botom életre kel, és valaki küzd a végén. A kis vendéget, gyorsan magamhoz tereltem, és óvatosan vettem kézbe.

Remélem egyszer te leszel a nagyszájúak királya...

A halam visszaengedtem, és folytattam a dobálást.

Még az utolsó pillanatokban, Attila barátomnak volt egy elég komoly kapása, de sajnos nem akadt meg... Lassan beesteledett, és mindketten elfáradtunk, így az indulás mellett döntöttünk.

Összességében, teljesen elégedett vagyok, gyönyörű halakat fogtam, és nagyszerű élményekkel gazdagodtam, ezen a hideg tavaszi pecán!

Tordai Máté ( Largemouth )