A kacskaringós utakat legyőzve, végre megpillanthattam Búbánatvölgy kincsét. Ezalatt a pár hónap alatt mit sem vesztett szépségéből, sőt, mintha újraéledt volna, a nap sugarai által. Sietve próbáltam emészteni a látványt, hiszen a nap, már inkább lemenőben, mint felkelőben volt, és én - furcsa módon - , még horgászni is akartam...

Be kell vallanom, kapkodva szereltem fel felszereléseimet, hiszen szerettem volna minél előbb megfogni a nap első "ajándékát", hogy gondolataimból, hamar el tudjam hessegetni a betli gondolatát. A kapocsba, már az előző látogatáson kitűnően vizsgázó - "nó ném" - wobbler került, mondván, hátha a mostani látogatáson is megvillantja tehetségét...

Placcs... Végre, újra érezhetem kezeimben wobblerem veretését, de elmélkedéseimet, valami ismeretlen, a túl oldalt megelégelte, és szerencsésen félbeszakította. Én sem tétlenkedtem; és már mehetett is a küzdelem, ami  a javamra dőlt el! Egy dobás, egy hal...

Az első dobás eredménye...

Hát ez jól kezdődik! Nem is kellett több, már repült is a csali az előző hely felé, titkon reménykedve a hasonló folytatásban... Kedvem picit letört, mikor csalimat jelentkező nélkül pillantottam meg a part közelében, de bánatomból hamar fel kellett ocsúdnom, hiszen egy árny, a semmiből hirtelen elragadta kis duci wobbleremet. Mehetett is a "huzavona", amely ismét engem igazolt. Két dobás, két hal...

A második kölyökcsuka...

Lesz-e folytatás, motoszkált bennem a gondolat. Kérdésemre, egy kapás formájában, hamar megkaptam a választ. Hasonló méret, hasonló eredmény. Három dobás, három hal...

Folytatódott a sorozat...

Szabad vagy...

Sajnos a negyedik dobás, már nem hozott eredményt, így egy hosszabb szünet következett, míg nem az ötödik dobásnál, újra életre kelt botom spicce... :) A kis "nó ném", már sokszor bizonyított, de szerintem, ezeket a perceket büszkén fogja, a csukák által megkarcolt testén viselni.

Megvagy... :)

A negyedik...

A csukák nagyon elemükben voltak. Több rontott kapásom volt, abból adódóan, hogy csalimat gyorsan emeltem ki a partnál, és így a krokik lekésték. A negyedik, vagy ötödik ilyen rontás után, megfogattam, hogy a wobbit pár másodperce megállítom a part előtt, és lökdösgetem, mielőtt kivenném. Ez meg is hozta a várt sikert, egy újabb csuka személyében...

Elkapta...

Később, ismét egy nem várt esemény következett, hiszen a kis "nó ném" újabb oldalát mutatta meg nekem. Fogtam már vele pár halfajt, de azt álmomban sem hittem volna, hogy a süci is szereti, de mégis...

A jövő nemzedéke...

A kis nemes visszaengedése után, folytatódhatott minden ott, ahol abbahagytam. Jöttek a kapások, de most valamiért nem állt mellettem Fortuna, hiszen, ha jól emlékszem négy halat is vesztettem...

Mendegélés közben találkoztam egy "sporival", aki nem értette, hogy miért engedem vissza a halakat, mondván, hogy drága a jegy, vissza kellene fognom. Ezen most is, mint mindig, csak szomorúan tudtam mosolyogni, és némán ballagtam tovább.

Ígéretesnek tűnik...

És az is...

Késő délutánra, enyhült a csukák kapókedve, a kapások elmaradtak. Így, visszafelé vettem az utat, de az ígéretesnek tűnő helyeknél, azért dobtam még párat...

Picit elbambultam, mikor arra lettem figyelmes, hogy valami mozog a botom végén. Egy újabb kroki volt az. Őt is, mint összes társát, óvatosan ragadtam tarkón, és egy fotó után visszaengedtem éltető elemébe!

Csendélet Búbánatvölgyben...

És egy újabb csuka...

Az utolsó helynél, még dobtam egy utolsó utánit, hiszen mindig ez hozza meg a sikert, vagy a "szerencsés" csalivesztés, a lényeg az, hogy az utolsó utáni dobás, mindig tartogat valamiféle izgalmat... Szerencsémre, itt most az előbbi érvényesült, és sikerült megfognom a nap utolsó krokodilját, de ez már tényleg csak pont volt arra a bizonyos i-re...

A nap utolsó jelentkezője...

Nagyon élvezetes pecán vagyok túl, gyönyörű halakat sikerült fognom. Búbánatvölgy, ismét hű volt nevéhez, és adott pár cseppet vízéből!

A megfordított valóság...

Tordai Máté ( Largemouth )